"A
szivárvány mit sem veszít pompájából, sőt éppúgy gyönyörködtet is
bennünket, mint azelőtt, ha azt is tudjuk róla, hogy nem egyéb, mint a nap fényének visszaverődése a levegőben lebegő páracseppeken."(Konrad Lorenz)
Remélem
egyszer megérti mindenki, hogy a kutyák nem emberek. Magatartásuk,
testbeszédük, sajátságos kommunikációjuk kb. 90%-ban megegyezik a farkas
ősökkel (canis lupus-szürkefarkas), genetikailag pedig szinte
azonosak. 0,2 % körüli az eltérés, ami két különböző kutyafajta között
is fennállhat. (Például két különböző ember között 0,2 - 0,4 %-os
eltérés lehet genom szinten.) Egymással szaporodni képesek.
Gyakorlatilag egy fajról kell, hogy beszéljünk. Különbözőségek azonban
léteznek. Hiszen a kutya fokozatos háziasítása során (valószínűleg ez a
folyamat több mint százezer év alatt ment végbe, sőt még tart a mai napig is) azok az egyedek tudtak berendezkedni
az ember melletti hosszútávú életre, amelyek képesek voltak
alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Egyes farkasra jellemző
tulajdonságokon tompítottunk, másokat megerősítettünk. Fajta és
egyedfüggő lehet ezek megnyílvánulása, bizonyos tulajdonságok erőssége
illetve gyengesége. Valószínűleg az első kutyafajták között voltak az
őrző és védelmező pásztor, illetve a nyomkövető és vadász fajták. A
csapathoz, közösséghez való tartozást a "falkaszellemet" viszont minden
kutya DNS-e magában hordozza. Minden egyes sejtjük vágyik egy
kiegyensúlyozott szociális struktúrára ahol
elfoglalhatják megbecsült helyüket, hasznos tagnak, csapatjátékosnak
érezhetik magukat, és ahol megbízható, a közös érdekeket szolgáló
útmutatást kapnak. Így azt is könnyen megérthetjük, hogy az irányító
szerep csakis egy rangsorban feljebb lévő egyedé lehet. A legtöbb
esetben ez nem feltétlenül jelenti a "falkavezér" szerepét, de
mindenképpen egyfajta vezetői poziciót a rangidős társ, idősebb testvér
szerepét kell tudnunk átlátni és felvállalni.
( A kutyafajták törzsfája ◦ Robert Wayne-Kalifornia Egyetem L.A. )
A
legfeltünőbb differencia a farkas ősökhöz képest, ami az evolúciós
fejlődés egyik legfontosabb eredménye, egyértelműen az, hogy
együttműködésre, az emberrel való "párbeszédre", folyamatos
kommunikációra törekednek. Külsőségekben ez főképpen a megnövekedett
szemfehérje, követhetőbb tekintet formájában jelentkezik, nembeszélve a
változatos forma és méretgazdagságról, ami sokszor tévútra vihet és
feledteti azt a tényt, hogy álruhás kis farkasszerű lényekről van szó,
akik az emberi kultúra álarcát viselik. Kutyáink mozdulatainkat, szemünk
mozgását sokkal figyelmesebben képesek követni mint genetikailag
legközelebbi rokonaink a csimpánzok, vagy bonobók. Képesek hangok,
hanglejtések megkülönböztetésére és ezeken keresztül bizonyos
cselekeménytársításokra. Azt
is mondhatjuk négylábú barátaink a legközelebbi társaink az
állatvilágból. Még egy ilyen számukra szélsőséges környezetben, mint
például egy városi forgatagban, a fogyasztói, technokrata társadalom
őrületének közepette is képesek boldogulni iránymutatásunk segítségével.
Igazi
lelki társak lehetnek ha ezt lehetővé tesszük a számukra. Könnyen
veszik az általunk küldött jeleket, ismerik érzelmi és
tudat-állapotunkat, érzékelik betegségeinket. Asszociációs tanulásuknak köszönhetően folyamatosan gyűjtik a környezeti információkat, és viselkedésüket ezekhez igazítják.Kifinomult testbeszéddel és hangjelzésekkel minden pillanatban kommunikálnak velünk visszaigazolást várva. A
kiegyensúlyozott ember-kutya kapcsolat alapja lehet ha ezeket a
jeleket megtanuljuk értelmezni és hasonló, számukra is egyértelmű
jelzésekkel vagyunk képesek válaszolni.
Fontos tehát megvizsgálnunk, megértenünk a kutyák vézenét, valódi
természetét (egyedenként változó velükszületett ösztönös, és szerzett
viselkedésmintáit, tulajdonságait, és adott pszichés állapotukat). Ennek
tükrében olvashatunk elméjükben és lelkükben, így lehetőségünk nyílik,
hogy egy bensőséges, kölcsönös tiszteleten, elégedettségen alapuló
köteléket alakíthassunk ki velük, ami így egy felhőtlen, boldog,
kiegyensúlyozott kapcsolatban nyílvánulhat meg.
A kistestű kutyák eredete és genetikája:A
kutyák pontos eredete a mai napig vitatott téma az evolúcióbiológusok
között. Abban egyetértenek, hogy a faj a szürke farkas háziasításával
alakult ki, ám az, hogy a folyamatot mely népcsoportok hol indították
el, máig izgatja a kutatók fantáziáját. Egy új kutatás eredményei
azonban részben megválaszolják a kérdést: a kistestű domesztikált
kutyák eredete eszerint a Közép –Keleti régió, és sokkal korábban
megjelentek, mint azt valaha is gondolták.
A kutyák háziasításáról történeti leírások és bizonyos molekuláris
biológiai kutatások alapján eddig úgy tudták, hogy hozzávetőleg 15000
évvel ezelőtt indult meg. Ekkor a kutyák elődei és az ember olyan
közelségben éltek egymás mellett, aminek eredményeképp a farkasfélék
ember felé mutatott agressziója csökkenni kezdett. Amikor az ember
áttért a letelepedő életmódra, saját maga és állatai védelmében elkezdte
irtani a farkasokat. Ez azt eredményezte, hogy a farkasállomány
jelentősen lecsökkent, és egymástól távol, kis szigetekben maradtak meg
populációk. A köztük lévő nagy távolság szaporodási izolációhoz, végső
soron pedig helyi változatok kialakulásához vezetett. Eddig úgy tudták,
hogy tudatos tenyésztésük (például a pásztorkutya legyen fehér, stb.)
csak az időszámítás utáni első század környékén kezdődött.
Melissa Grey, a Californiai Egyetem evolúciógenetikusának vezetésével egy kutatócsoport arra vállalkozott, hogy a sejt saját (sejtmagi) DNS-ének
vizsgálataiból következtessen a háziasított kutyák földrajzi eredtére.
A kutatók vér-, szövet- vagy nyálmintát vettek nagyméretű kutyáktól
(30 kg-nál nehezebbek), kicsi kutyáktól (9 kg alatt), valamint
farkasoktól, rókáktól, prérifarkasoktól a világ minden tájáról Korábban
a mitokondrium saját DNS-ének analízésből következtettek a fajok
(kutya és farkas), illetve a különböző kutyafajták rokonsági
viszonyaira. Mivel a mitokondrium DNS-e az evolúció időskáláján igen
kis mértékben változik, a változások jellegéből nagy pontossággal
meghatározhatók a fajok (és a fajták) leszármazási viszonyai. A
változás mértékéből megjelenésének időpontja is megállapítható,
amennyiben lehetőség van fosszíliákból származó mitokondriális DNS
mintával történő összehasonlításra, ám arról nem szolgáltat
információt, hogy földrajzilag hol történt a kérdéses változás.
Mivel a kutatókat az érdekelte első sorban, hogy a kistestű kutyák tenyésztése mikor kezdődött, logikusan az IGF1 (inzulinszerű
növekedési faktor) génjét vizsgálták meg a különböző fajtáknál. Ez a
gén jelentős szerepet játszik többek között az állatok (és az ember)
méretének kialakításában. Minden kutyafélében jelen van, de fajtától
függően eltérő változatban.
A kutatócsoport felfedezte, hogy a gén kisméretű kutyákban előforduló
allélja csak néhány nagytestű kutyában található meg, míg a vad
kutyafélékben egyáltalán nincs jelen, viszont a kérdéses változathoz egy
igen hasonló allélt mutattak ki a közel-keleti szürke farkasokból.
Eszerint ez a régió lehet a mai kistestű kutyák közös ősének származási
helye. Mivel a kis méretű kutyák mindegyike ugyanazzal a génvariánssal
rendelkezik valószínű, hogy a kis testméret csak egyszer alakult ki, és
mivel ez az allél található valamennyi kis méretű kutyában,
feltételezhető, hogy a háziasítás után kellett elterjednie, és nem
egyszeri evolúciós esemény eredménye.
Grey hangsúlyozza, hogy eredményeik nem jelentik szükségszerűen azt,
hogy a domesztikáció a Közel-Keleten zajlott le, de erősen sugallják,
hogy a régió komoly szerepet játszott a korai háziasított kutyák
történetében. A február 24-i BMC Biology hasábjain megjelent publikáció
szerzői megjegyzik, hogy a térségben 12 ezer éves kistestű kutya
leletek is előkerültek, vagyis a háziasítás kezdete után pár ezer évvel
már kistermetű kutyák is szolgálták az embert. A háziasított, de nagy
méretű kutyák ennél korábbi maradványait is megtalálták Európában és
Oroszországban. Grey szerint a kis földművelő közösségek tagjai
szívesebben tenyésztettek kisebb kutyákat, amelyek kevesebbet ettek, és
kisebb helyen lehetett őket tartani.
Forrás: Tim Wogan, ScienceNow, 2010. feb. 24.
A Canis lupus méretcsökkenésének két szakasza a farkas domesztikációja és a kistestű kutya fejlődése során.
Az első méretcsökkenés a szabadon
élő, önellátó farkasok természetes szelekció általi evolúciója
folyamán következett be, melynek során függővé váltak az emberi
települések környékén talált élelemtől. Ez a méretbeli csökkenés a
farkas háziasításának szerves része volt. A második csökkenés a
háziasítás után, mesterséges szelekció által következett be az egyik
kutya vérvonalban, és a ma világszerte megtalálható kistestű fajták
őseinek kialakulásához vezetett. A "kistestű kutya haplotípusának"
hozzávetőleges kialakulási idejét az ábra mutatja az egyik "ősi fajta",
az új-gíneai éneklő kutya példáját felhasználva.
Kommentáld!